2016. május 9., hétfő

8. fejezet

Jared


- Vissza is jöttél? - kérdeztem Lilith-től, ahogy belépett a kávézóba.
 - Persze! Mondtam, hogy öt perc, nem? Akkor öt perc - mondta kacéran mosolyogva.
 - Mi volt a barátnőd baja? Talán pasi ügyek? - kérdeztem tőle, hogy kicsit többet meg tudjak arról a titokzatos lányról.
 - Ja, igen, mondhatjuk. Kissé bevadult, úgyhogy most nem igazán tudok vele szót váltani - gonosz mosoly bujkált a szája szélén.
 - Ó, értem. Ő is olyan, mint te - pillantottam rá.
 - Dehogy is! Csak kissé skizofrén és pszihopata a csaj. Ezért bírom annyira, de ember, úgyhogy nem tud semmit rólunk - mondta derűs arccal, de nem értettem mire fel ez a jókedv.
 - Na és miért vagy ilyen feldobott? Talán hozott valami hírt, hogy a következő áldozatod önként vállalkozott? - nevettem.
 - Figyi! Az áldozat az áldozat, tehát a dolga az, hogy féljen. Nem szoktam önkéntesekkel dolgozni - halál komolysággal kezdett el beszélni. Úgy látszott rátapintottam az érzékenyebb pontjára.
 - Oké váltsunk témát, mert úgy látom ez téged kicsit kényesen érintett. Akkor... - kezdtem volna el a mondatot.
 - Jól figyelj! Tudjuk, hogy ennek az egésznek háború lesz a vége. Nem haverkodni jöttem. Milyen parancsot kaptatok? Tudom, hogy tudni szeretnél valamit, úgyhogy mondd el, milyen parancsot kaptatok. Akkor válaszolok a kérdésedre - megfagyott az ereimben a vér. Nehogy már ő fenyegessen...a végén még megkínoz.
 - Te miért akarod tudni a parancsunkat? - kérdeztem tőle.
 - Mert úgy viszonyulunk hozzátok - ekkor már láttam a szemében, hogy majd elborul az agya dühtől.
 - Sajnos nem mondhatom el! - szórakoztam, mert tudtam, hogy emberek között nem mutatja ki foga fehérjét.
 - Te szerencsétlen! Ne merj velem szórakozni, mindjárt letépem a... - kezdett el ordibálni.
 - Kérem távozzanak a kávézóból! - szakította félbe a pincér. Lilith elviharzott én meg nem győztem bocsánatot kérni. Amint kiléptem a kávézóból láttam, hogy egy plakát előtt ledermedve áll. Ránéztem a plakátra, ami arról szólt, hogy két diáktársunkat lecsapolták. Rá akartam kérdezni, de már ott sem volt.

Adam

Kicsit jobban éreztem magam azután, hogy beszéltem Ashley-vel. Kételkedtem benne, hogy igazat
mondott, hisz ilyen helyzetben én is ezt mondtam volna, de hinni szerettem volna ebben. Ha igazat mondott, akkor van esélyünk még egy kis boldogságra (ha egyáltalán ő "érez" irántam valamit). Ám ha ő az, aminek gondolom, akkor ez teljességgel lehetetlen. El sem tudom képzelni mit szólna a népem, ha összejönnék egy OLYANNAL.
 Ashley hamar kiviharzott a termemből másról már nem is tudtunk beszélgetni, pedig nagyon érdekel a lány. Mindent meg akartam róla tudni. Gondolom Jared azért valamennyire sejti, hogy mi van itt készülőben, de nem igazán tette szóvá.
 Arról kellett volna nyomoznom, hogy mekkora a hadseregük, de ha minden igaz, akkor Ashley nem tud semmit, Jared már Lilith-et faggatja és gondolom Britt, pedig Jason-re akaszkodott rá.
 Brittany az utóbbi napokba megváltozott. Eddig mindog egy szó nélkül követte még a névtelen parancsokat is, most meg csak ő kérdőjelezte meg. Ettől függetlenül a Jason-nel történt dolgokat is elhallgatta előlünk. A végén még mindenki meg talája élete szerelmét. Ki tudja, lehet, hogy valami társkereső műsort forgatnak velünk és mindenhol kandikamerák vannak. Valami olyasmi címmel, hogy Szörnyek összezárva vagy mit tudom én.
 Nem tudtam, hogy kivel tudnék beszélgetni, hisz mindenki elfoglalt volt, így Ashley keresésére indultam. Lehetséges, ha ő nincs is benne hadseregben, attól még tud valamit. Meg igazán élveztem a társaságát. Az iskola körül sétálgattam, de sehol sem találtam.
 Fél óra elteltével nagy nehezen a folyosón akadtam rá. Vidáman integetni kezdtem neki, majd elindultunk egymás felé.
 - Szia! Ismét... - köszönök neki kedélyesen.
 - Szia! Neked most nem órán kéne lenned?
 - Ott kéne, de helyette inkább téged kerestelek meg.
 - Miattam lógtál? Igazán nem kellett volna... - pirult el halványan.
 - Szerintem viszont igen. Még nem is nagyon beszélgettünk és ennek itt is van az ideje. Elmegyünk motorral a hegytetőre és ott majd elmesélsz mindent magadról, rendben? - nyújtottam felé a kezem.
 - Rendben - a tenyerembe csapott, majd kézenfogva a motoromhoz sétáltunk.

2 megjegyzés: