Ashley
- Meg fogsz védeni...igaz? - kérdeztem tőle félve, nehogy leordítsa a fejem, indulatos természetéből kifolyólag.
- Persze, már ezerszer megbeszéltük... de te is meg tudod ám magadat védeni - sejtelmesen rám mosolygott.
- De én csak akkor vagyok olyan, amikor kifordulok magamból, én nem tudok szócsatázni senkivel - lehajtottam a fejem.
- Akkor is próbálj meg ezen változtatni. Nem lehetek mindig ott melletted, főleg, mert olyan sok a dögös fiú! - mondta, miközben a tömeget szemlélte.
- Jól van, értem.
A folyosón sétáltunk, amikor belém jött valaki.
- Hé, légy szíves legközelebb vigyázz, Isten se akarná, hogy másoknak bajt okozz a figyelmetlenségeddel - a lány végig nyugodtan beszélt, viszont az Isten szót olyan alázattal mondta, hogy már-már megijedtem tőle. Nem szóltam vissza inkább meghúztam magam. Nem akartam balhézni, de barátnőm megtette helyettem is.
- Ismét együtt a régi csapat... - gondoltam magamban, amikor átléptük az egyetem küszöbét.
Mellettem jött Ashley, néhány méterrel előttünk Jason ment, hogy felmérhesse a terepet. Ők voltak a családom. Ahonnan én jövök ott nem ismert ez a fogalom, de nem is fontos. Nem igényeltem és nem is fogom. Nekik van rám szükségük.
Az egyetlen ember, aki iránt olyasmit éreztem, mint amit az emberek szeretetnek neveznek. Ashley iránt. Mintha a lelki társam lenne. Hihetetlen kapocs van köztünk. Nálam jobban senki nem ismeri őt. Én védem meg, ha valaki bántja.
Nem tudom miért hívtak ide minket, de kellett, hogy legyen valami nyomós oka. Nem akartam terhelni Ashley-t, de biztos voltam benne, hogy nem csak minket rángattak ide, de én sem akartam ezen rágódni. Ismét harcolni ellenük... Nem tudom, hogy hány ártatlan áldozatba kerülne az a csata.
Ezen gondolkodtam, miközben valami szentfazék Ashley-nek ment. Erre még ő kezdte el mondani, hogy "Isten sem örülne ennek..." bla bla bla. Na, ezt nekem itt neki ne álljon kifejteni.
- Isten se akarná? Most komolyan? - kérdeztem a kis vöröskét. Még ajnározzuk kicsit. Tök jó. Velünk is milyen kedves volt, bezárt minket egy lyukba. Köszi! Legközelebb kihagynám.
- Mi a zavar azzal kapcsolatban, amit mondtam? - kérdezi igazi érdeklődéssel.
- Kit érdekel, hogy zavarja-e Istent, hogy "másnak bajt okoz"? Legközelebb inkább ne menj neki! - ezzel lezártnak tekintettem a beszélgetést, karon ragadtam Ashley-t és indulni készültem, amikor még utánam is szólt:
- Isten megbüntet ezért!
- Még ennél is jobban? Nem hiszem - nevettem fel keserűen, majd elnyelt minket a tömeg...
- Persze, már ezerszer megbeszéltük... de te is meg tudod ám magadat védeni - sejtelmesen rám mosolygott.
- De én csak akkor vagyok olyan, amikor kifordulok magamból, én nem tudok szócsatázni senkivel - lehajtottam a fejem.
- Akkor is próbálj meg ezen változtatni. Nem lehetek mindig ott melletted, főleg, mert olyan sok a dögös fiú! - mondta, miközben a tömeget szemlélte.
- Jól van, értem.
A folyosón sétáltunk, amikor belém jött valaki.
- Hé, légy szíves legközelebb vigyázz, Isten se akarná, hogy másoknak bajt okozz a figyelmetlenségeddel - a lány végig nyugodtan beszélt, viszont az Isten szót olyan alázattal mondta, hogy már-már megijedtem tőle. Nem szóltam vissza inkább meghúztam magam. Nem akartam balhézni, de barátnőm megtette helyettem is.
Lilith
- Ismét együtt a régi csapat... - gondoltam magamban, amikor átléptük az egyetem küszöbét. Mellettem jött Ashley, néhány méterrel előttünk Jason ment, hogy felmérhesse a terepet. Ők voltak a családom. Ahonnan én jövök ott nem ismert ez a fogalom, de nem is fontos. Nem igényeltem és nem is fogom. Nekik van rám szükségük.
Az egyetlen ember, aki iránt olyasmit éreztem, mint amit az emberek szeretetnek neveznek. Ashley iránt. Mintha a lelki társam lenne. Hihetetlen kapocs van köztünk. Nálam jobban senki nem ismeri őt. Én védem meg, ha valaki bántja.
Nem tudom miért hívtak ide minket, de kellett, hogy legyen valami nyomós oka. Nem akartam terhelni Ashley-t, de biztos voltam benne, hogy nem csak minket rángattak ide, de én sem akartam ezen rágódni. Ismét harcolni ellenük... Nem tudom, hogy hány ártatlan áldozatba kerülne az a csata.
Ezen gondolkodtam, miközben valami szentfazék Ashley-nek ment. Erre még ő kezdte el mondani, hogy "Isten sem örülne ennek..." bla bla bla. Na, ezt nekem itt neki ne álljon kifejteni.
- Isten se akarná? Most komolyan? - kérdeztem a kis vöröskét. Még ajnározzuk kicsit. Tök jó. Velünk is milyen kedves volt, bezárt minket egy lyukba. Köszi! Legközelebb kihagynám.
- Mi a zavar azzal kapcsolatban, amit mondtam? - kérdezi igazi érdeklődéssel.
- Kit érdekel, hogy zavarja-e Istent, hogy "másnak bajt okoz"? Legközelebb inkább ne menj neki! - ezzel lezártnak tekintettem a beszélgetést, karon ragadtam Ashley-t és indulni készültem, amikor még utánam is szólt:
- Isten megbüntet ezért!
- Még ennél is jobban? Nem hiszem - nevettem fel keserűen, majd elnyelt minket a tömeg...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése