2016. szeptember 28., szerda

23. Fejezet

Ashley

Próbáltam az aurájukat érzékelni és sikerült is. A kollégium mögött volt egy pad, azon ült Lilith. Arcáról le lehetett olvasni a félelmet. Előtte Lucifer állt. Itt az én időm - gondoltam. Előrelépkedtem, a lány ijedt tekintetével rám nézett, majd megkocogtattam Lucifer vállát. Dühösen hátrafordult, de még mielőtt mondhatott volna valamit, kijelentettem:
- A hullák a föld mélyén elásva, parancs teljesítve! - próbáltam bohóckodni, mert ilyet soha nem mondtunk, de legbelül mindig így éreztük. Lucifer furcsán nézett, majd el kezdett nevetni.
- Jó vicc volt! Na most már tényleg intézd el! - fordult volna vissza, de megint megszólaltam.
- Tényleg kész vagyok vele. - már nem bírt ki engem idegileg és gyomorszájon rúgott a térdével, hogy elhallgattasson. Sikerült is neki, a földön fetrengve, hasamat fogva elsötétült minden. Nem szoktam ilyen egyszerű ütéstől rosszul lenni, de gondolom a sok stressz és a hirtelenség váltotta ezt ki. Többször is ütött már meg Lucifer. Azt mondta felnevel engem, amit a szüleim nem tettek meg. Igaz, kissé már idős voltam ahhoz, hogy foglalkozzon velem, mint egy gyerekkel. Egy idő után persze már tudtam, hogy nem csak a nevelésről van szó... Sokkal inkább a saját mintaképére akart formálni, hogy én is olyan gonosz és szívtelen legyek, mint ő...

Lilith


Követtem ki az udvarra, nem szívesen tettem, de ha ellenszegülök, akkor kirángat. Így jobban jártam.
 Igazából sohasem tudtam milyen kapcsolatban állunk. Én voltam a második leghatalmasabb lény a Pokolban. Amikor ő bárhova ment vagy csak nem volt kedve csinálni ezt az egészet (ami gyakran előfordult) én vettem át a helyét. Voltak helyzetek, amikor már nem éreztem magam annyira elnyomva, de végül mindig az lett a vége, hogy ő mondta meg, hogy mi legyen és senki mást szóhoz sem hagyott jutni.
 Valami volt köztünk, de párkapcsolatnak vagy akárminek nem igazán neveznél. Az irányába érzett félelmem miatt nem tudtam vele olyan kapcsolatot létesíteni, mint mondjuk Jareddel. Nem azért féltem tőle, mert megütött vagy mert testileg megfenyített volna, arra ritkán került sor (100 évente egyszer). Az volt, ami inkább igazolta  félelmem, az az, hogy végig kellett néznem valahányszor Ashley-t, Jasont vagy valamilyen közeli ismerősömet bántja. A félelmemet az váltotta ki, hogy láttam mire képes, ha igazán mérges. Akármilyen magas is az tűrőképességem a fájdalom terén, úgy érzem az, amit ő szokott művelni, az még nekem is sok lenne. Amit mi művelünk a kínzókamrákba az ehhez képest babazsúr.
 Amikor kiértünk engem leültetett egy padra ő pedig velem szemben megállt.
 - Figyelj, Lilith! - mélyen a szemembe nézett. - Amit ti itt csináltok az nem igazán vet jó fényt a Pokolra. Valljuk be őszintén, idejöttek még nem vagytok itt egy hónapja, de már megöltétek az egyik tábornokunkat és az ellenség hadvezérét! Értem, hogy gyorsan irtjuk egymást, de a megállapodás az megállapodás: békeidőszakban nem ölünk meg senkit, főleg nem az ellenség seregéből! Ha már össze lennének hívva a csapatok, akkor még azt mondom rendben, de így? Szerinted most hogyan kéne harcba vinnünk a tündéreket, ha te megölted a vezetőjüket?
 - Megbeszéltük, hogy szabad kezet kapok az ügyben, nem igaz? - kérdeztem szemtelenebbül, mint ahogy gondoltam. -  És példát kellett statuálni! Az ellenséggel volt "romantikus" - mondtam gúnyosan. - kapcsolatban. A seregnek tisztába kell lennie, azzal, hogy mit szabad és mit nem. Ha ezt nem fojtjuk el most, akkor később még nehezebb lett volna.
 - Igaz, hogy ezt mondtam, de vannak szabályok, amiket nem kéne megszegni. De ami megtörtént, megtörtént - láttam, hogy dühös, de próbálta elfojtani. Mélyen vette a levegőket, de láttam, hogy hamarosan kitör... Ekkor ért oda Ashley.
 Furcsán néztem rá. Miért mond ilyeneket? Nem éppen most van itt a viccelődésnek az ideje... Meg is kapta a büntetését.
 - Lucifer! - álltam fel a padról.
 - Mi van elérzékenyültél? - pillantott rám.
 - Nem! De egy rohadt kollégium udvarán vagyunk! Nem itt kéne elintézni az ilyen dolgokat, most cipelhetem fel a szobánkba!
 - Nehogy már ez megártson neked! Egy kis edzés a háborúra - vigyorodott el. Már majdnem a szemeimet kezdtem el forgatni, de visszafogtam magam.
 - Ezzel kapcsolatban azt szerettem volna kérdezni, hogy akkor most mi lesz a háborúval?
 - Ez most nem rajtunk múlik. Ha emlékszel legutóbb megbeszéltük, mivel az előzőt mi robbantottuk ki, most meg kell várnunk, hogy ők csapjanak le először.
 - Emlékszem, de az előkészületeket meg kéne tennünk már most. Amíg meggyengültek és a gyászra összpontosítanak, addig mi összeszedhetnénk a csapatainkat. Mivel most Brittany már nincs a képben nyertünk annyi időt, amíg nem választanak úgy hadvezért. Addig mi még szerződést köthetünk a többi fajjal, akik eddig pártatlanok voltak - jegyeztem meg.
 - Ez igaz! Szerződéskötésben úgyis a legjobbak vagyunk - vigyorodott el. - Majd szétküldöm a keresztúti démonokat, hogy kössenek minél többet a vezetőkkel. Azért neked is csinálnod kéne valamit, nehogy nekem ellustulj!
 - Én addig a többi démont hívom össze és megkezdem a kiképzésüket. Ashley megoldja a vámpírokat. Aztán pedig meglátogatom a tündérpalotát ott pedig beszélek a néppel.
 - A megfélemlítés fontos. Most, hogy megölted a vezetőjüket, a helyébe kell lépned, ha nem elég erőskezűen teszed, akkor széthúznak, ami pedig egy háború esetén nem lenne szerencsés...

2016. szeptember 4., vasárnap

22. Fejezet

Jared

Csak néztem, ahogy Lilith kisuhan az ajtón. Teljesen megdöbbentem, hogy Ashley-vel mind a ketten, akármit mond, engedelmeskednek neki. Végül is... Luciferről van szó. Eközben Ashley elkezdett szorgoskodni, de látszott rajta, hogy valami nincs rendben. Nem tudtam az arcáról leolvasni, mi a baja: félti magát, félti barátnőjét, fél a harctól. A hullákat elkezdte cibálni majd megállt. Mintha elgondolkodott volna valamin, aztán tovább folytatta. Ezek után sem nézett a szemünkben csak a halottakat figyelte. A tekintetéből a fény hiányzott, olyannak tűnt, mint egy rabszolga, aki csak végzi a munkaját nehogy halálbüntetést kapjon. Már az ajtónál járt, amikor Adam megszólalt:
- Ne segítsek?
- Kösz, nem kell. - mondta gúnyosan.
- Talán én...? - kérdeztem én is, hátha enyhíteni tudok mind szellemi, mind fizikai terhein.
- Attól még, hogy Lilith pasija lettél még nem kell velem is jópofiznod, szépfiú - meglepődtem. Hangja érzelemmentes volt, talán csak azt a maró gúnyt lehetett belőle kivenni, amit előző válaszánál is hallottunk.
- De, ha ennyire segíteni akartok, te varázsló mondjuk segíthetnél eltüntetni a vérnyomokat és tehetnél róla, hogy ne nagyon lássanak meg minket, miközben hullákat cipelünk és ásunk. Te pedig farkas... Hozd Brittanyt! - ezzel a két lábat kiejtette a kezéből, csak úgy koppant a folyosó hideg padlóján, talán még erőt is adott a levágódásba. A fiú gyorsan felkapta, én pedig erősen összpontosítottam, hogy eltűnjön a sok vér, ami a kövön volt. Közben még a srácokat, meg, amit vittek, azt is elrejtettem. Profinak éreztem magam. Időközben leértünk az udvarra. Addig egy szót sem váltottunk, de ahogy kiértünk, a lány térdre rogyott és az eget nézve elkezdett kiáltozni.
- Miért? Miért tetted ezt? Nem volt elég szerencsétlennek a sok évnyi büntetés, amit szintén TE adtál neki, most meg harcba küldöd a választottja ellen, ráadásul Lucifer is figyeli minden lépését? Holmi játéknak gondolod? Azért mert annak idején nem engedelmeskedett, egy örökkévalóságig szenvedésben kell élnie? Örülj neki, hogy az utolsó összecsapásnál nem ölt meg, mert biztos lassú, fájdalmas halálod lett volna. - ezzel ránk nézett. Tekintve, hogy zuhogott az eső, nem igazán tudtam megállapítani, hogy sír, vagy sem.
- Nem hiszem, hogy hallja, főleg azt, hogy meg lehet ölni... - kezdtem volna, de egyből leordított.
- Te csak engem ne oktass ki! Ugyanúgy a ti hibátok az egész! Mikor kaptátok meg a parancsot? Miért nem mondtátok el? Ennyit megérdemelt volna... - eközben rám nézett. Mondandója alatt felállt a földről, Jason-t konkrétan lehányta a földre és elkezdett menni. Bement egy kis helyiségbe, ahonnan egy ásót hozott elő. Adam-re nézett, aztán suttogva hozzátette:
- ... ahogy én is megérdemeltem volna - gondolom nem akarta, hogy halljuk, de azért én hozzászóltam.
- Válaszért választ kérek. Azért nem mondtuk el, mert akkor árulónak tituláltak volna. Én kérdezek? Mi ez az utolsó csata? Annyiszor hallottam már, de fogalmam sincs, hogy miről van szó. - eközben Adam elment még két ásóért, Ashley pedig elkezdte a lyukat.
- Én sem tudok mindent pontosan. A két félről Lucifer és - ekkor felnézett - ő mellette csak Lilith és Brittany voltak, valamint a seregeik. Nem győzött senki, viszont nagyon sok angyal és démon meghalt. Ezért azóta gyűjti mindkét oldal a hadsereget, hogy ne legyen megint felesleges a sok halál. Mert ugye, ahol többen vannak, az az esélyesebb a nyerésre. Én jövök: kaptatok-e valamilyen levelet eddig az utolsó parancson kívül? - kérdezte miközben az egyre nagyobb gödröt mélyítette. Én is beszálltam hozzájuk segítőnek és Adam válaszolt helyettem.
- Egyszer kaptunk a szekrényembe egy névtelent, amin az állt, hogy derítsük ki a ti hadseregetek mennyiségét. Kérdés: nem fejezhetnénk be a kérdések kérdezését? - ám ekkor a lány már nem figyelt. Dermedve állt a lyuk közepén.
- Így akart minket tesztelni Lucifer. Ha ennyire nem bízik bennünk, akkor nem fogja elhinni a hazugságokat - erre én váltam kővé és valószínűleg fal fehérré. Ashley ekkor fénysebességgel bedobálta az élettelen testeket a földbe, rájuk szórta a földet, az ásókat kivette a kezünkből, visszavitte őket majd megállt. Előttem.
- A fűről gondoskodj! - ekkor megint elkezdett sprintelni, de úgy láttam, mintha egy pillanatra megállt volna Adam mellet. Mintha megpuszilta volna a fiút. Bár ez teljes képtelenség... A következő pillanatban már ott sem volt. Hogy akkor mi történt köztük, számomra örök rejtély marad.

Adam


Miután Ashley elment nem sokáig volt időnk ott álldogálni a zuhogó esőben, mert nagyjából egy perccel később fény villant a szemünk előtt. Olyan éles, hogy el kellett fordulnunk.
 Mire visszanéztünk már Gabriel arkangyal állt ott egyenesen. Mindketten meglepődtünk, majd fel is eszméltünk és meghajoltunk előtte.
 - Uram! - kiáltottuk egyszerre.
 - Menjünk be a szobátokba nem kedvelem az esőt! - adta ki a parancsot, majd elindult a kollégium felé. Néma csendben követtük fel az emeletre, ahol egy egyszerű mozdulattal kitárta az ajtót, majd az ágyhoz sétált és leült rá.
 - Fiúk! Én kedvellek titeket, de ha hülyeségeket csináltok nem tudok mit tenni veletek! - nézett ránk szúrós szemekkel. - Muszáj volt már az első pár hétben ennyi hülyeséget csinálnotok, az angyalok dühöngenek, hogy hagytátok meghalni a vezetőjüket! Én is dühös vagyok és Ő is dühös! - a hangja szomorú volt.
 - Elnézést uram, de elárult minket! - mondta Jared. Majdnem elröhögtem magam. Ő mondja, amikor ő is kavar Lilithtel. Ez tisztességtelen volt Brittany-val és Jason-nel szemben.
 - Tudom, de nem a ti feladatotok megölni őket, hanem a többi angyalé. Először engedélyt kellett volna kérnetek. Mondjuk tőlem, mivel én tudtam volna közvetíteni a helyzetet a felsőbb erők felé. A Mennyben óriási a zűrzavar, mindenki várja a parancsot arról, hogy ki lesz az új vezető vagy addig mit is kéne tennünk, de Apám elvágta a vonalakat, érthetetlen módon. Addig, mint a hasonló vészhelyzetekben én vettem át Brittany helyét.
 - De akkor most mi lesz? Kitör a háború vagy még kerülgetjük kicsit egymást? - kérdeztem dühösen. Próbáltam elfojtani az érzéseimet Britt halálával kapcsolatban, meg persze arról, hogy nekem és Jarednek is hasonló végünk lehet.
 - Még nem tudom, egyedül nem hozhatok ilyen döntést. Maradnék, hogy segítsek, de vissza kell mennem minél hamarabb rendet tenni odafent. Az angyalok őrültem rohangálnak, mivel nem kapnak folyamatosan parancsokat - csóválta a fejét. - Örülnék, ha titeket nem kéne szemmel tartanom!
 - Igen, uram! - szólaltunk meg egyszerre.
 - Remélem is! - azzal ugyanolyan hirtelen eltűnt, mint ahogy megjelent.
 - Most mi legyen? - kérdeztem Jaredet.
 - Ötletem sincs...

2016. szeptember 3., szombat

Információk

Mint láthattátok, sok ideig nem volt rész.
Ez annak köszönhető, hogy nyár végén nagyon sok programunk volt, és pont úgy váltottuk egymást a hazaérkezés-elutazásban, hogy nem tudtunk rendes, a kezünk közül kiadható részt írni.
Ezért is köszönjük, hogy ezek ellenére még itt vagytok és nem hagytatok el bennünket. Úgy gondoltuk, hogy kiveszünk blogírásból egy kis nyári szünetet és újult erővel folytatjuk.
Ezek után már minden a terv szerint fog alakulni és újra hétfőnként várhatóak a részek. Ha a legközelebbi hétfőn (szeptember 5.) nem is, de a következőn (szeptember 12.) biztos láthatjátok majd a folytatást.
Köszönjük a türelmeteket és reméljük ezután is élvezitek majd.
Kíváncsian várjuk a véleményeteket a komment szekcióban, építő jellegű kritikát is szívesen fogadunk.
Reméljük jól telt a nyaratok, és ez úton is kívánunk sok sikert (már, akinek lesz tanulnivalója) az elkövetkezendő tanévhez.

Vanilia,
Csenge



2016. augusztus 9., kedd

21. Fejezet

Ashley

- Na, te is a legjobbkor! - mordultam rá Adam-re, aki éppen akkor toppant be az ajtón.
- Mi történik itt? - kérdezte letaglózva a látványtól, kijelentésemet figyelmen kívül hagyva.
- Éppen kivégzést tartunk. Beszállsz? - kérdezte Lilith kíváncsian tekintve a fiúra.
- Jared, ebbe hogyan egyezhettél bele? Szegény Brittany, ő nem tett semmit. - kérdezte ingerülten újra a fiú, ami sajnálkozásba csapott át.
- Valaki nagyon tudálékos. Szerintem pedig neked is van mondanivalód, látszik, hogy valami felzaklatott és futottál. Gyors a szívverésed - tettem hozzá még az utolsó mondatot.
- Van olyan alkalom, hogy nem szólsz bele? Vagy kifejezetten csak hozzám intézed a ilyenkor a mondandódat? - kapta fel rögtön a vizet. Ingerülten nézett rám, míg én nyugodt arckifejezéssel ültem ott.
- Most már türelmetlen is vagy, de én is az vagyok. Bökd már ki, mi történt veled! - mondatom után sóhajtottam egy nagyot, mert még mindig azon gondolkozott, hogy megossza-e velünk az információt, vagy ne.
- Tudjátok... Találkoztam az erdőben egy rémisztő pasassal, aki azt mondta, adjam át, hogy Lucifer keres titeket. Gondolom ő volt az. - mondta egy szuszra. Megdermedtem. Nem, az nem lehet... Ijedten Lilith-re néztem, aki az ajtófélfát bámulta. Ebben az esetben senkire se számíthattam. Rémültségemben egy kósza könnycsepp folyt végig az arcomon, ami az állam végére érve ölembe csöppent. Adam érdeklődve figyelte a helyzetet. Nem engedhettem meg magamnak. Felálltam, majd vigyorogva elkezdtem a mondandómat.
- Végre, újra találkozhatunk vele. Olyan, mintha ő lenne az apám - jobb pillanataiban - , már nagyon hiányzott. Ugyan srácok! Simán ki tudjuk húzni ebből magunkat, Lilith, minket úgyis bír. Hinni fog nekünk, ha hazudunk neki, akkor is. Legfeljebb, ha rájön a dologra megkínoz minket, majd megöl. Ugyan, mit is képzeltem... Ellene biztos nem fogok fordulni, biztos halál lenne a vége. Én nem akarok... - félbehagytam a mondatomat, mert optimizmusom a rám, sokkal jobban jellemző pesszimizmusba csapott át. Nem bírtam tovább, mintha csak az eső esett volna, úgy kezdtek el potyogni a könnyeim. Apám helyett is apám volt. Igaz, jó idősen kerültem hozzá, de mivel a szüleim nem foglalkoztak velem eleget kiskoromban, szinte mindent ő tanított meg nekem. Könnyeimnek újra megálljt parancsoltam és megint a bajtársamra néztem. Még mindig az ajtófélfát tanulmányozta. Ekkor Jason közbeszólt:
- Hogy tetézzük a drámaiságot, el kell szomorítsalak titeket lányok. Brittany az előbb osztotta meg velem, hogy megkapták a parancsot a harcra, amiről a fiúk is tudtak. Nem mondta el neked, Lilith, hogy védje a kis lelkedet - gonoszul mosolygott, azon az alapon: neki már úgyis mindegy. Láttam, még szomorúan lenézett még Brittany-re mielőtt szemem Lilith-re tévedt volna. Düh, ingerültség és csalódottság látszódott arcán, ahogy Jared lehajtott fejét fürkészte. Adam megdermedt, de mielőtt megkérdezhettük volna, mi történt, valaki betrappolt az ajtón.
- Érzem a feszültséget és a drámaiságot a levegőben. Akkor jóra sikeredett a belépőm, nem, kicsi Ashley? - engem látott meg először. Köpni, nyelni nem tudtam, de, hogy ne legyen számára furcsa a helyzet, mosolyt erőltettem az arcomra, felpattantam az ágyról és odaszaladtam hozzá. Megöleltem és ennyit mondtam, remélve, hogy nem hallja ki a hangomból a sírás első jeleit, amit próbáltam visszatartani:
- Csodás belépő volt, Lucifer.
Mindig is lányaként nevelt, de tudtam, hogy, ha nem lennék az, aki, már rég megölt volna a sok sírásom miatt. Gondoltam, hogy idegesíti, de néha már nem bírtam visszafojtani. Ezt a tudatot kizártam, mert jól esett, hogy végre, valaki törődik velem. Ezért maradtam velük és fogok is. Örökké...


Lilith

Amikor megláttam olyan messzire ugrottam Jared-től, amennyire csak lehetett. Aztán lazán a falhoz
dőltem és mint aki semmit nem csinált vigyorogva néztem az "uramat".
- Már azt hittem soha nem jössz meg - suhantam oda mellé.
- Egy ideig én is azt gondoltam - rám mosolygott, majd a fülembe súgta: - Majd még beszélünk amikor kettesben leszünk.
 Felnéztem rá és lassan bólintottam, erre ő megsimította a vállam és körbenézett a szobában.
 - Lil, most mit csináltál? - húzta fel a fél szemöldökét Brittany-ra nézve.
 - Elárultak engem ezért a lányt már megöltem az - intettem fejemmel Jason felé - most következik.
 - Hogyan árultak el? - értetlenkedve nézett rám.
 - Ezek ketten a hátam mögött szerelmespárt játszottak.
 Jason próbált megszólalni, de egy hang sem jött ki a torkán. Jared-re pillantottam, akin láttam, hogy épp elvarázsolja Jason. Megnyugvás töltötte el a szívem. Ha szerencsénk van nem jön rá.
 - Ha ez történt akkor gyorsan fejezd be, amit elkezdtél, utána pedig Ashley elássa őket! - adta ki Lucifer a parancsot. - Ha végeztél gyere!
 - Rendben! - mondtuk egyszerre Ashley-vel.
 - Hát Jason, ha több időm lenne kínoználak kicsit, de sietek, szóval pápá! - azzal el is vágtam a torkát, majd megfordultam és kisétáltam a szobából. - Ash, jól ásd el őket, ha kell darabold is fel mindkettőt!
 - Rendben van! - rám mosolygot, és felém tátogott egy Sok szerencsét!-et.
 Kihúztam magam és elindultam Lucifer-hez.

2016. augusztus 1., hétfő

20. Fejezet

Adam

Ahogy becsuktam az ajtót, kimásztam az ablakon és valahogy leszerencsétlenkedtem magam a biztonságos talajra. Úgy éreztem, jót tenne egy kis futás. Jó sok futás. Nem akartam gondolkodni. Sem rajta, sem máson. Úgy éreztem, a friss levegő jót tesz nekem. Ahogy haladtam befelé az erdőbe, előjöttek a farkasösztöneim. A sűrűben voltam már, mikor meghallottam egy vonyítást. Segélykérőnek hallatszott, így gondoltam, megnézem mi lehet a hangot kiváltó ok. Egyre több és többször hallottam és mivel teliholdas éjszaka volt, úgy éreztem itt az ideje átváltozni. Ahogy megtettem egyből erősödött a hallásom, szaglásom valamint látásom, emellett gyorsabban is szaladtam, ezáltal elég hamar odaértem. Amint megláttam mi történik lesokkolódtam. Egy számomra ismeretlen emberszerű lénnyel találtam szemben magam. Vicsorgott a nagy fogaival az egyik a farkasra, aki holdtölte alkalmával változott át. Mikor rám emelte a tekintetét egyszeriben úgy nézett ki, mint egy átlagos húsz éves. Bár azt meg kell hagyni szőkés barna haja és koromsötét szemei kilógtak a sorból. Rám vigyorgott és közelíteni kezdett felém.
- Nocsak-nocsak! Kit látnak szemeim! Adam, hogyhogy ebben a formában vagy, mikor te akkor változol át, ha akarsz? - kérdezte tőlem. Volt már pár sejtésem afelől, hogy ki lehet ő, de nem akartam téves információkat mondani a másik fajtársamnak. A válaszom csak egy morgás volt, mert ilyenkor nem tudunk rendesen beszélni.
- Jaj, tényleg! El is felejtettem, hogy nem tudsz ilyenkor felelni. Mindegy, azért a következő kérdésemre válaszolnál? Nem láttad véletlenül Ashley-t, Lilith-et, esetleg Jason-t? Tudom, hogy ismered őket, úgyhogy szépen próbálj válaszolni. - nem sikerült megint semmit mondani, de, ha tudtam volna se biztos, hogy megszólaltam volna, mert nem egy jószándékú embernek látszott.
- Értem, értem. Nem tudsz válaszolni. Azért kár, hogy annak idején nem hozzám csatlakoztál! Még egy szívességet kérhetnék tőled? Igaz, még én is keresem majd őket, de, ha véletlenül találkozol velük, mondd nekik, hogy Lucifer keresi őket! További jó szórakozást! - ezzel a végszóval eltűnt az erdő sűrűjében. Ilyen közel lenne a harc, hogy még ő is előmerészkedik?


Jared

Amikor Lilith belépett a szobába, én még nem tudtam mi történik. Aztán hallottam a kiabálását és befurakodtam mellette az ajtón.
 - Ashley, mit csinálsz? - kiáltottam a lányra, aki épp társát szorította a falhoz. - Hagyd abba!
 - Meg ne próbáld! - szólt oda Lilith. - Éppen most sértett meg engem és Ashley-t.
 - Attól még nem kell megölni!
 - Azt azért kell csinálni, mert Brittany-vel kavar - jegyezte meg, Britt felé biccentve. 
 Erre nem tudtam mit mondani, meggyőzött az érvelése, amit idefelé mondott. Hittem neki. Tudtam, hogy nem hazudott. Egyszerűen csak éreztem.
 - Akkor tedd meg most és ne várj vele, mert tényleg idejön és annak nem örülnék! - mondtam. Már indultam volna ki az ajtón, amikor Lilith visszarántott.
 - Nem menekülsz! Itt maradsz! Végignézed! Egyébként is Brittany a te oldaladon áll. Itt kell lenned, mert különben merényletnek fogják vélni, de ha itt van a csapat második embere, akkor el lehet mondani, hogy a te engedélyeddel történt mindez.
 - Most miről beszéltek? - kérdezte Jason, még mindig a falról lógva. 
 - Arról, hogyha most én öllek meg titeket jobban jártok, mintha Lucifer teszi - mondta Lilith szenvtelenül. - Jason, ezzel neked is egyet kell értened.
 - Igazad van, de szerinted mit szólnának a démonok vagy éppen a tündérek, ha megtudnák, hogy megöltél? - láttam rajta, hogy próbál menekülni a halála elől, de mindnyájan tudtuk, hogy az lehetetlen.
 - Példát statuáltam. A családod is megértené!
 - És Lucifer? Mit mondanál neki, miért öltél meg?
 - Az fogom mondani, ami történt! - vetette oda unottan, mintha csak arról lenne szó, mi legyen a vacsora.
 - És mi lesz a mentséged rád és Jared-re? - ördögien elvigyorodott, azt gondolva most megfogta Lilith-et. Hát nem...
 - Nem kell róla tudnia, mi van közöttünk - Jason arcára ráfagyott a vigyor, amikor Lilith elindult felé.
 - Ne csináld, kérlek! Ne bántsd őt! Végezz előbb velem! - vetette a lány elé magát Britt. Lilith hátrafordult az engedélyemre várva, amit én azzal adtam meg, hogy becsuktam az ajtót.
 - Kérésed számomra parancs! - láttam rajta, hogy élvezi a helyzetet és én ezen elszörnyülködtem. Miért jó neki az, hogy más embereket bánthat?
 Előhúzta a kését, majd egyszerűen felrúgta a lányt és a szívébe mélyesztette a pengét. Mielőtt kihúzta volna, még jól meg is forgattatta, amitől nekem felfordult a gyomrom és el kellett fordulnom.
 - Nézd már a pasid nem bírja nézni, ahogy ölsz! - röhögött fel Jason, de nevetése nem volt őszinte, miután Lilith gyomron rúgta.
 - Ashley engedd el! - vakkantott oda a lánynak, aki hirtelen elengedte a fiú nyakát. - Tudod Jason, sohasem kedveltelek. Egy kicsit sem. A családod maga a halál, te meg mindig úgy beszéltél róluk, mintha valami felsőbb hatalom volnának. Elég volt egyszer bemennem abba a kócerájba és azóta is mindegyikük retteg tőlem.
 - Miért kell ilyeneket mondanod? - már szinte sírva nézett fel rá. - Tudod, mit éreztem irántad! Aztán megölöd az orrom előtt a szerelmem és még sértegetsz is? 
 - Pontosan ezt teszem! - rúgott Jason-be még egyszer. - Itt a vége, fuss el véle - vigyorodott el ördögien a lány, mikor kinyílt az ajtó.

2016. július 25., hétfő

19. fejezet

Lilith

Amikor beléptem a fiúk szobájába, csak Adam-et láttam. Az ágyon ült és érezhetően eléggé meg volt szeppenve, Ashley sehol.
 - Hol van? - kérdeztem szigorúan.
 - Elment...
 - Hova? - mit csinált ez a barom?
 - Mit tudom én! Elmondtam neki mit érzek erre elment! Gondolom a szobátokban van - mondta, majd bement a fürdőszobába.
 - Akkor menjünk a szobánkhoz! - indultam ki az ajtón, de Jared megállított.
 - Nem kéne megnézni, hogy mi van vele? - intett a fejével a fürdő felé.
 - Nem...
 - Szerintem viszont igen, szóval menjünk és legalább kopogjunk be hozzá.
 - Rendben van - forgattam a szemem. - De én nem fogok beszélni! - azzal leültem az ágyra és keresztbe tettem a lábam. Bekopogott az ajtón, de nem jött válasz.
- Adam! Tudom, hogy ott vagy! Betöröm az ajtót vagy... Varázslattal kinyitom! - mondta Jared. Nem történt semmi.
- Tudod... Inkább elmegyek megnézni Ashley-t, mert úgy hiszem hosszú éjszakád lesz Brittany-val.
- Mi? Ezt hogy érted? - kérdezte meglepődve.
- Nem érzem, hogy abban a szobában lenne. Sőt! Sehol a kollégium területén nem fogod megtalálni. Jó keresést! - felpattantam az ágyról és kiiszkoltam a szobából. Mifelénk vettem az irányt. Ahogy benyitottam a szobába döbbenetes látvány fogadott, mégis büszke voltam, hogy a tanítványom ilyen ügyes.

Ashley

Miért kellett ilyeneket mondania? Nem engedhetek meg magamnak semmiféle elérzékenyülést. A harcban legyőzzük őket, talán Adam-et pont én fogom megölni. Lilith-et sem értettem, mégis hogyan gondolta a nagy szerelmét Jared-del? A szobánk felé haladtam, ahonnan érdekes hangok szűrődtek ki.
- Jason. Most mit csináljak? Megkaptuk a parancsot. Ez ellen nem tehetünk semmit. Mi lesz így velünk. - egy ismerős lány hangja volt.
- Nyugodj meg Britt! Nem lesz semmi baj! Elszökünk vagy nem tudom! Megoldjuk! - mondta Jason. Persze, hogy abba a hárpiába kell szerelmesnek lennie!
- De tudod, hogy én vagyok a vezető! Akire felnézhetnek! Nem nézhetem csak a saját érdekeimet! Na jó, ez kissé önimádóan hangzott. Jaj! Egyre lejjebb és lejjebb süllyedek! - na itt idegesedtem fel. Mi az, hogy egyre lejjebb süllyed? Csak magának köszönheti. Benyitottam a szobába, mire ijedten felém kapták a fejüket.
- Jaj, Jason! A kis hősszerelmes! Elszöktök? Igen? Érdekes. Legalább nem leszel teher a nyakunkon, bár apád nem hiszem, hogy mosolyogva fogadná az ötleted. Ja! Szegény, szerencsétlen lány! Át tudom érezni a helyzetedet, ha valami baj van én is mindig elkezdek nyavalyogni meg picsogni. Igazad van, ez a megfelelő hozzáállás! - gunyorosan mosolyogtam a beszédem közben és túlzottan artikuláltam.
- Mi lesz a szerelmespárral, ha nem sikerül elfutniuk a feladatuk elől? Ebből olyan szomorú történetet lehetne írni! - törölgettem a nemlétező könnyeim.
- Jaj Ashley! Mi van, ha Lilith-ék is pont így fognak tenni? Akkor egyedül maradsz örökre, ugyanis egy ilyen kegyetlen embert senki sem szeret. Kivéve Adam-et. Nem is értem, hogyan jöhetsz be neki. - válaszolta Jason.
-Jaj, te csak fogd be! Mindkettőtöknek úgyis befellegzett! Téged Lucifer fog kinyírni, Brittany-t meg Isten. Vagy az angyalok. De nem fognak kegyelmezni egy árulónak. - vágtam vissza neki.
- Lilith pincsi! Fuss utána! - a fiú olyan hangokat adott ki, mintha gügyögne.
- Ne merészeld...! - kiáltottam fel majd torkánál fogva a falhoz nyomtan.
- Ne merészeld Lilith nevét a szádra venni te szerencsétlen... - még illetni akartam egy pár szép szóval, de benyitott valaki.
- Ezt megérdemelted, te mocskos disznó! - kiáltott fel Lilith.

2016. július 18., hétfő

18. Fejezet

Jared

- Lucifer? - kérdeztem kitágult szemekkel.
- Hát... Tudod... Ő irányít igazából mindent, nem én - dermedten állt és nézett maga elé.
- Tehát azt mondod, hogyha megölöd azt a kettőt, akkor nem jön elő, de ha tudomást szerez róluk, megöl mindenkit? - megint értetlenkedtem.
- Röviden és tömören ennyi. Ja.
- De hát akkor sem ölheted meg őket. Az egyik a társad - próbáltam megállítani.
- Csak azért, mert egymáshoz akartak minket adni. Igazából annyira nem csípem, mert mindig hozzátok húzott a szíve. Ráadásul szerelmes is volt belém. Lucifernek meg ez nem tetszett ezért felbontottuk az eljegyzést - olyan közönyösen mondta, mintha meg sem történt volna.
- Szerelmes volt beléd? - kérdeztem miután értelmeztem és felfogtam a szavait.
- Azt mondta... Várjunk. Te direkt jöttél el velem, hogy Adam-ék együtt maradjanak? - döbbent le.
- Aha - mondtam nemes egyszerűséggel.
- Ó, jaj! Ashley kicsit dühös lesz! Nem láttad? Ő egy vámpír! Bármikor rátámadhat bárkire! - a fejét fogta, miközben sietett tovább a folyosón, Britt-éket keresve.
- Hé! Azt nem tudtam pontosan, hogy vámpír! Bár gondolhattam volna abból, hogy az emberek a táplálékai... - leesett. Vámpír? Komolyan? Lucifer oldalán? Atyám...
- Lehet, hogy kicsit későbbre kéne halasztani Jason-ék keresését, ugyanis rossz előérzetem van. Nagyon rossz.
- Ezek után nekem is. Szerintem menjünk vissza nézzük meg őket, mielőtt kinyírják egymást. - visszafordultunk a szoba felé, ahol hagytuk őket majd rohamtempóban visszaindultunk.

Adam

Amint Lilith és Jared elhagyta a szobát kínos csend ereszkedett közénk. Némán bámultam Ashley-t, aki a padlót szemlélte. Össze kellett szednem magam, ha beszélni akartam vele. El kellett neki mondanom, hogy mit érzek valójában iránta, mert ha nem beszélek vele erről, akkor soha többet nem lesz már merszem hozzá. 
 - Figyelj, Ashley! Beszélnünk kell... - kezdtem bele a mondandómba idegesen, amikor hirtelen félbeszakított.
 - Nem akarok erről beszélgetni! Tudom mit akarsz mondani, de nem vagyok rá kíváncsi - fordult el az ablak felé.
 - Attól függetlenül én még elmondom - álltam ki magamért. - Nem érdekel, hogy nem vagy rá kíváncsi, de mostanra gyűjtöttem elég bátorságot ahhoz, hogy elmondjam neked mit is érzek irántad!
 - De csak röviden - fonta össze karjait a mellkasa előtt.
 - Ezek szerint már tudod, de azért nekikezdek... - álltam neki bátortalanul. - Amikor először megláttalak a folyosón, szerintem már akkor beléd szerettem, de ahogy egyre jobban megismertük egymást, fülig beléd estem. De azóta az eset óta annyira megváltoztál, mintha teljesen kicseréltek volna.
 - Ilyen az élet! Van még valami mondandód?  - fordult felém. Érezhetően kissé megrázta, amit mondtam, engem pedig az, hogy ilyen közönyösen reagált. 
 - Nincs - mondtam halkan erre kiviharzott a szobából, otthagyva egyedül a vegyes érzéseimmel.